Az egész honlapot nem fordítottam, de itt van legalább egy mese magyarul.

Aki a végeig olvassa, azt fogja tudni, hogy miért

a tihanyi apatság toronyai sárgák!

 

DE A ZSIRÁF NAGYON AKART ÚSZNI

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsiráf. Afrikában élt, mert úgy hallotta, hogy egy zsi­ráf­hoz ez illik. De egyszer mégis el akart utazni. Tudta, hogy még a katedrálisok is elmennek néha nyaralni, akkor miért ne mehetne egy zsiráf is?

Az volt a lényeg, hogy a szabadsága idején minél többet úszhasson. Hová is menjen? Meg­be­szélte az elefánttal, aki a közelben lakott.

- Ne menjél a tengerhez – mondta – az egész egy nagy csalás.

Mert egyszer az elefánt már volt az Északi-tenger mellett, vagy inkább, o ott volt, az Északi-tenger pedig nem. Nem volt ott, ahol a térkép szerint neki lennie kellett volna. Az Északi-tenger helyett az elefánt mindenütt csak sarat talált. Jól lehetett benne hemperegni, és az elefántok azt nagyon szeretik. De úszni nem lehetett. Ezért az elefánt visszament a szál­lodá­já­ba és aludt egy pár órát. Miután kialudta magát, evett valamit – nem sokat, csak egy fél mázsa sárgarépát. Utána újra lement az Északi-tengerhez. De az megint nem volt ott, és az elefánt visszatért a szállodába.

Így ment ez napokon keresztül. Az Északi-tenger sose volt ott, amikor az elefánt látni akarta. Az elefánt nagyon szomorú volt, csakúgy, mint a szállodatulajdonos is. A többi vendég ugyan­is panaszkodott, mert az elefánt nagyon horkolt, még hangosabban, mint a hangyák, akik a szomszéd szobában laktak. Így aztán az elefántnak el kellett hagynia a szállodát, s egyúttal vissza is utazott Afrikába.

Amikor újra otthon volt, kölcsön kapott az oroszlántól egy könyvet a tengerrol. Olvasta, hogy a tenger mozgásban van, hogy van apály és dagály. Megértette, hogy az Északi-tenger miért nem volt soha ott, amikor o lement a partra. Még egyszer ez nem fog megtörténni vele.

- És mit csináltál utána? – kérdezte a zsiráf. Lélegzet visszafojtva hallgatta az elefántot.

- Arra jutottam, hogy nekem egy olyan tenger kell, amelyik nem fut mindig el – magyarázta az elefánt – megnéztem a térképet, és gondoltam: ez az igazi. Itt a Holt-tenger, ez biztos nem fog elfutni.

- Tehát oda mentél – szólt a zsiráf.

- Igen, mentem – vallotta be az elefánt – de ez egy mégnagyobb csalás volt! Be akartam ugrani, de nem lehetett! Ott nem tudtam úszni, mindig fent maradtam a vízen.

Az elefánt ezt nem tudta megmagyarázni magának. Abban a könyvben, amit kapott az orosz­lántól, a Holt-tenger nem szerepelt.

- Talán van még egy könyve – gondolkodott a zsiráf.

- Biztos van – válaszolta az elefánt – menjél csak el hozzá és kérdezd meg.

De ezt a zsiráf nem akarta. Végül az elefánt maga ment. Az oroszlánnak tényleg volt egy könyve a Holt-tengerrol. Egyszer találkozott két misszionáriussal, akiknek egy kiváló könyv­táruk volt. Az elefánt meg a zsiráf nagy hévvel olvasták végig ezt a könyvet és rájöttek, hogy a Holt-tengerben azért nem lehet úszni, mert ott túl sok só van a vízben.

- Most már tudjuk – mondta az elefánt – oda kell menni, ahol eloször is a víz nem sós és másodszor olyan kevés hely van, hogy a tenger nem tud mindig elfutni. Különbözo könyve­ket és térképeket néztek végig, s a végén megszületett a döntés: a Balatonhoz kell menni, a magyar tengerhez.

- Oda menjél, zsiráfkám – mondta az elefánt.

- Hogyhogy, te nem akarsz velem jönni? – csodálkozott a zsiráf. De az elefántnak egyszer s mindenkorra elege volt a tengerbol. Helyette befizetett egy útra a hegyekbe. Reméljük, hogy nem fog lavinát okozni.

Így a zsiráf egyedül utazott a Balatonhoz. A repülogépet nagyon kényelmetlennek találta. A bérelt kocsi már sokkal jobban tetszett neki, mivel az egy kabriolet volt, egy nyitott teteju kocsi. Nemsokára a zsiráf a Balaton partján állt. És rohant be a vízbe. És futott és futott. De miután már egy negyedórája futott, a víz még mindig nem ért a térdéig sem. A zsiráf szét­terpesztette a lábát, ahogy egy balerinától látta. Akkor a víz éppen a térdei fölé ért. De úszás­ra természetesen akkor se lehetett gondolni.

Szomorúan ment vissza a sátrához. Szerinte a szállodaszobák nagyon kényelmetlenek, s ezért kiválasztott magának egy kempinget. A sátra egy testre-, vagy inkább nyakraszabott darab volt. És hogy elcsodálkozott, amikor a sátra elott egy másik zsiráf állt!

- Szia! Már régóta vagy itt? Kiismered magadat itt? – kérdezte zsiráfunk.

- Természetesen kiismerem magamat, mert itt születtem.

- Akkor biztos azt is tudod, hogy hol lehet itt úszni.

De erre csak szipogott a magyar zsiráf.

- Amikor fiatal voltam, akkor még nagyon jól tudtam úszni a Balatonban. De most már nem megy. Nem tudom, mi a baj. Talán a klímaváltozás okozta. A tavak kiszáradnak.

- Talán csak felnottél – mondta az afrikai zsiráf.

O többet tudott a világról, végül is olvasott könyveket. A magyar zsiráf viszont a Balaton mel­lett még nem találkozott oroszlánnal, ezért még könyveket sem kaphatott kölcsön.

- Tehát úszni itt nem lehet – jelentette ki az afrikai zsiráf.

- Nem, de a vízben sétálni is kellemes – mondta az új barátja.

Így ketten le-fel sétáltak a Balatonban. Sot egy felfújható gumimatracot is vettek. Azon feküd­tek és a nyakukat a vízbe lógatták.

Az afrikai zsiráf éppen képeslapot írt az elefántnak, amikor egy hangos dudaszót hallottak, mint­ha az elefánt ott lett volna a közelben. Körülnéztek és látták, hogy ott volt egy kis katica­bogár, aki a vízben prüszkölt és az összes lábával kapálózott.

- Túúút, túúút! – kiabálta – El az utamból! Én vagyok a nagy kerekes gozhajó.

A két zsiráf nagyon elcsodálkozott, de el is mentek az útból a gumimatraccal, mert a goz­hajót ki kell kerülni.

Késobb újra találkoztak a katicabogárral, amikor az már nagyon fáradt volt. Már nem volt ere­je úszni, és a szárnyai olyan nedvesek és nehezek voltak, hogy már repülni se tudott. Nagyon örült annak, hogy a zsiráfok egy kis helyet szorítottak neki a gumimatracukon. Ké­sobb egy szarvasbogarat találtak, akit szintén felvettek, mert már az sem tudott tovább úszni.

Most aztán a két zsiráf feladatra talált. Egész nap orjáratot tartottak a Balatonon és minden olyan bogarat összegyujtöttek, akik belekerültek a nagy tóba és nem tudtak kijutni. Az afrikai zsiráfnak ez az új elfoglaltság annyira tetszett, hogy már nem is akart hazamenni. A magyar zsiráf is nagyon fontosnak és hasznosnak érezte a feladatot.

A két zsiráf híres lett, a Balaton jelképpé vált. A Balatont a két hosszúnyakú zsiráf nélkül már senkise tudta elképzelni. Amikor a zsiráfok már öregek voltak és nyugalomba akartak vonul­ni, rábeszélték oket, hogy még egy kicsit folytassák. De amikor már túl gyengék voltak, elköl­töz­tek. Nyugdíjas éveikre egy dániai házacskában telepedtek le, mert végre igazi hajókat akar­tak látni, olyan nagy hajókat, amilyenek nincsenek a Balatonon.

Csinos házuk közvetlen szomszédja egy világítótorony volt. Ott feküdtek a pázsiton és néz­ték a nagy hajókat. A világítótorony ore nagyon örült az új szomszédainak, mert végre nem kellett olyan gyakran le- és felmennie a lépcsokön. A zsiráfok éppen olyan magasak voltak, hogy a torony fényszóróit kívülrol el tudták érni.

A Balaton környéke viszont nagy gyászba borult. Most más állatoknak kellett kimenteniük a bogarakat a tengeri veszélybol. A lakosok a két zsiráf emlékét nem akarták elveszteni. Ezért a balatoni félsziget híres apátságtemplomának két tornyát sárgára festették. A sötét pontokra sajnos már nem volt elég pénz, de így is mindenki, aki meglátja a templomtornyokat, a két zsiráfnyakra gondol. És a két torony, ha össze nem dolt, még ma is áll.

 

Németül jelent meg a mesemondó kandúr elso könyvében (Marec Béla Steffens: Der Kater erzählt Märchen, Frankfurt, R.G. Fischer, 2. kiadás 2006), lásd Die Bücher des Katers

A szerzo fordítása, Vida Ágnes segítségével

Van még egy mese angolul!